Gyilkosság
Női holttest Óbudán: arcát összezúzták, savval leöntötték - az életkorát sem tudják megállapítani
Borzalmas részletek derültek ki az esetről.
2019.09.30 08:23ma.hu
Döbbenetes részleteket tudott meg a Blikk arról a női holttestről, amelyet egy kertész talált szombaton Óbudán, a Ladik utca egyik elhagyatott házának első emeletén – erről egyébként a ma.hu is beszámolt.
Értesülésük szerint a 20-40 év közötti nő fejét gyilkosa annyira összeroncsolta, hogy teljesen felismerhetetlenné vált. Nem kizárt, hogy valamilyen maró, vegyi anyaggal lelocsolta, hogy célját elérje. Ez nagyban nehezíti a rendőrség munkáját is az áldozat azonosításában.
A bűncselekményre úgy derült fény, hogy egy férfi füvet nyírt a házhoz tartozó kertben és valahogy észrevette a holttestet, majd azonnal értesítette a tulajdonost, aki hívta a rendőrséget. Mivel a kertből nem lehet fellátni az emeletre, annak ellenére sem, hogy az ablakok ki vannak törve, elképzelhető, a munkás az orrfacsaró bűz miatt ment be a házba. Így viszont az sem kizárt, hogy a holttest már jó ideje az épületben volt.
„A rendelkezésre álló adatok szerint a nőn bántalmazás nyomai voltak megtalálhatóak, személyazonossága egyelőre nem ismert, azonosítása folyamatban van. A BRFK életvédelmi osztálya halált okozó testi sértés bűntett miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen” – olvasható a rendőrség közleményében.
A Blikk információi szerint a megölt nőre hiányos öltözetben találtak rá, testét csak egy póló és egy alsónemű fedte. Nem kizárt, hogy a támadó halála előtt megbecstelenítette áldozatát.
„Ha az elkövető szinte a felismerhetetlenségig összeroncsolja áldozata fejét, az arra utal, hogy szeretné minél jobban megnehezíteni a rendőrség munkáját. Azt akarja, ne jöjjenek rá, hogy ki a sértett, és így reményei szerint hozzá sem jutnak el a nyomozók” – mondta a lapnak dr. Végh József kriminálpszichológus.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06