Baleset
Busszal ütötték el a bácsit - egy szabadnapos rendörnő élesztette újra
Az életmentésben egy kecskeméti rendőr, illetve a Készenléti Rendőrség egyenruhásai is részt vettek.
2019.08.03 16:13ma.huKecskemét belterületén, a Dózsa György úton - az Izsáki út felől a Petőfi Sándor utca irányában - közlekedett 2019. augusztus 2-án 21 óra 13 perckor egy 34 éves férfi egy helyi járatos autóbusszal.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján az Ipoly utca kereszteződéséhez érve nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen az Ipoly utca felől a Botond utca irányába átkelő 64 éves férfinek, és a busz jobb elejével elütötte a gyalogost. A baleset következtében a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen újra kellett éleszteni.
Az eszméletlen, vérző, életjeleket nem mutató férfi újraélesztését a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársa, a közelben tartózkodó, szabadidejét töltő Hámori Bernadett r. főhadnagy kezdte meg. A bejelentést követő egy percen belül a Készenléti Rendőrség járőrei is a helyszínre érkeztek, és egyikük, Feicht János r. főtörzsőrmester átvette, és a mentőszolgálat szakembereinek kiérkezéséig folytatta a mentést. A mentőszolgálat munkatársai a 64 éves sérült állapotát stabilizálták, majd kórházba szállították a férfit.
A baleset bekövetkezésének körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya büntetőeljárás keretében vizsgálja.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06