Vihar
Országszerte kidőlt fákhoz, leszakadt villanyvezetékekhez riasztották a tűzoltókat
Megérkezett a vihar.
2019.07.07 19:03MTIOrszágszerte kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz, villanyvezetékekhez riasztották a tűzoltókat, a Somogy megyei Lakócsán kidőlt villanyoszlopok miatt szünetel az áramszolgáltatás - közölte Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Lakócsán több villanyoszlop is kidőlt, ezért a faluban átmenetileg nincs áram, ez összesen 275 fogyasztási helyet érint - tette hozzá a szóvivő.
Eddig országszerte mintegy 80 esetben avatkoztak be a tűzoltók a viharral összefüggésben, szinte minden esetben kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz kellett kivonulni.
Budapesten a III. kerületben a Nánási úton az erős szél kettétört és leszakított egy villanyvezetéket, a Szél utcában pedig egy épület tetejére dőlt fa. A XVII. kerületi Várvíz utcában távközlési kábelre, míg a XI. kerületi Karolina úton egy másik fára zuhant egy-egy fa.
Békés megyében főként Békéscsabáról és Gyuláról kaptak a szokásosnál sokkal több riasztást a tűzoltók. Ott is elsősorban a kidőlt fák okoznak gondot, de Gyulán egy sportlétesítmény tetejét is megbontotta az erős szél.
Zala és Somogy megyében is adott munkát a vihar a tűzoltóknak. Szőkedencsen egy nagy fa dőlt a 7-es főútra, Zalakomáron kidőlt fa zárta el a Rákóczi utcát, Barcson, a Semmelweis utcában pedig az erős szél gyökerestől kifordított egy fenyőt, amely egy ház tetejére dőlt - közölte Mukics Dániel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06