Rendőrség
Egy 17 éves lány rá akart ijeszteni volt barátjára, most hamis tanúzásért kell felelnie
Büntetőeljárás lett a csínyből.
2019.06.30 10:10ma.huEgy hajósi nő tett bejelentést 2019. február 4-én a megyei tevékenység-irányítási központba, mert a postaládájukba fenyegető levelet dobott be egy ismeretlen. Írója a feljelentő lányától pénzt követelt, illetve fenyegetőzött - írja a police.hu.
A nyomozás során kiderült, hogy a levelet maga a címzettként megjelölt lány írta, és dobta be a saját postaládájukba azzal a céllal, hogy az egyik korábbi barátját gyanúba keverve ráijesszen a fiúra. A 17 éves fiatal ugyan nem akart rendőrségi eljárást az ügyből – a feljelentést édesanyja tette –, de az első kihallgatásán eltitkolta a valóságot, és nem vallotta be, hogy az iromány tőle származik.
A rendőrök azonban kiderítették az igazságot, így a kamaszcsínynek indult történetből büntetőeljárás lett: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított a fiatalkorú ellen. Őt – szabadlábon hagyása mellett – hamis tanúzás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
Ügyében a nyomozás vizsgálati szakaszában a megyei rendőr-főkapitányságon a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06