Tragédia

Megszólalt a budapesti tűzben elhunyt kislány édesanyja

A kislány hétfőn este vesztette életét, mikor kigyulladt a MOM sportközpont tetején egy fabódé. A családnak 3 éve leégett a háza, azóta a gyerekeket az édesanyjuk egyedül nevelte.

2019.06.26 06:33ma.hu
hirdetés

A kislány hétfőn este vesztette életét, mikor kigyulladt a MOM sportközpont tetején egy fabódé. A családnak 3 éve leégett a háza, azóta a gyerekeket az édesanyjuk egyedül nevelte.

Az édesanya elmondta, hogy elképzelhetetlen fájdalmakat él át. Arról is beszélt, hogy a kislányt korábban lidérces álmok gyötörték, emiatt gyakran felriadt éjjelente.

Arról álmodott, hogy bent ég valahol – mondta az anya, aki az RTL Klub Híradójában nyilatkozott.

Az iskolapszichológus az álmok miatt sokat foglalkozott a lánnyal, egy klinikára is befektették Zselykét. A Vadaskerti kórházból négy nap után, a közelmúltban engedték ki, az orvos azt mondta, a gyereknek túl élénk a fantáziája.

Zselykét az egyik testvére hozta ki a bódéból, de már nem lehetett segíteni rajta. „Én pumpáltam azt a ballont, amivel újra kellett éleszteni” – mondta a síró az anya.

Hozzátette: tudták, hogy reménytelen, de meg kellett próbálni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.