Állatkínzás

Meg akarták enni a kiskutyákat a borsodi horrorfarmon

A kölyökkutyákat kifejezetten azért tartották ázsiai gazdáik, hogy megehessék őket.

2019.05.22 09:34ma.hu
hirdetés

Egy borsodi településen a kutyákat kifejezetten azért tartották ázsiai gazdáik, hogy megehessék őket. Erről lakossági bejelentés alapján szereztek tudomást az állatvédők. A kutyakölyköket anyjuktól elzárva tartották, moslékkal etették - számol be a Bors. A helyszínen talált csontok, illetve maradványok alapján már korábban is ettek ott kutyát. Az állatvédők minden bizonyítékot átadtak a jegyzőnek.

Öt kölyköt kimenekítettek, ők az ócsai Szent Ferenc Állatotthon Alapítvány egyik tagjához kerültek. Egy kutyust nem tudtak megmenteni, az anyaállatot pedig a lebukás után magukkal vihették a külföldiek - mondta el az alapítvány munkatársa a lapnak. Merza Rita szerint noha a törvény szigorúan bünteti a kutyaevést, a borsodi egyáltalán nem egyedi eset, több hasonló ügyben kaptak már bejelentést.

A rendőrség a lapnak azt mondta, egyelőre nem érkezett hozzájuk feljelentés a üggyel kapcsolatban.

A kimentett kutyusok közül már csak egynek keresnek gazdát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.