Bűnügy
Elfogták a szegedi buszt ellopó férfit
A rendőrök fél napon belül azonosították a férfit, akit otthonából előállítottak.
2019.05.03 10:21ma.huA szegedi rendőrök elfogtak egy újszentiváni férfit, aki feltört, elvitt, majd összetört egy autóbuszt a Tisza-parti városban - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Szabó Szilvia elmondta, a gyanú szerint a 19 éves férfi csütörtökön hajnalban gyalog tartott hazafelé a belvárosból. Eközben Szőregen, egy parkoló autóról lelopta annak rendszámtábláit, majd megrongált több autóbuszt.
Egy buszt el is indított, majd úgy gondolta, kerül vele egyet. Útja során meglátott egy járőrautót, amitől megijedt és egy mellékutcába hajtott. A rendőrök utánafordultak, ekkor a fiatal az utca végi erdős résznél megállt a járművel, és gyalogosan bemenekült a fák közé - tudatta a százados.
A rendőrök fél napon belül azonosították a férfit, akit otthonából előállítottak. A gyanúsított részletes beismerő vallomást tett. Ellene rongálás vétsége, egyedi azonosító jellel visszaélés és jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult eljárás, a rendőrség kezdeményezte letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06