Bűncselekmény
Átment a falon az ittas ámokfutó - fotók
A debreceni rendőrök elfogták azt a férfit, aki elvette kollégája autóját, majd azzal ittasan nekiment egy épület falának.
2019.04.04 09:43ma.huAz egyenruhások 2019. április 3-án 1 óra körül Debrecenben, a Petőfi téren észrevettek egy egyirányú utcában megforduló autót. A rendőrök az Opel után mentek, bekapcsolták a megkülönböztető fény- és hangjelzést, majd a gépkocsi sofőrjét megállásra szólították fel. A rendőri jelzésre a járművezető gázt adott és megpróbált elmenekülni a járőrök elől.
A 20 éves férfi több közlekedési szabályt is megszegve próbálta a szirénázó rendőrautót maga mögött hagyni, azonban a Tevékenység Irányítási Központ közreműködésének köszönhetően további járőrautók kapcsolódtak be az Opel követésébe. A menekülő autó nem sokkal később defektet kapott, de a sofőr ennek ellenére továbbhajtott a Vörösmarty utca irányába, ahol elvesztette az uralmát a gépkocsi irányítása felett és egy betonfalnak ütközött. A rendőrök elfogták a rudabányai lakost és alkoholszondát alkalmaztak vele szemben, ami pozitív értéket mutatott. Az egyenruhások előállították a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy munkatársa autóját vitte el, annak tudta nélkül.
A Debreceni Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást vele szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06