Bűnügy

'Maga volt a pokol' - bosszúból ölt az osztrák férfi Káptalanfán

Önmagával is végzett.

2019.01.14 15:38ma.hu
MTI/Varga György

Élettársára és családjára támadt egy osztrák férfi múlt csütörtök éjjel Káptalanfán. A férfi fejszével és lőfegyverekkel érkezett a gyilkosság helyszínére. A támadás következtében a nő 53 éves édesapja a helyszínen életét vesztette. A nő 40 éves édesanyja, valamint 3 éves kishúga életveszélyes sérüléseket szenvedett, mindhárman kórházban vannak.

A gyilkos, Johann-Wolfgang M. biztosítási ügynökként dolgozott és Bécs egyik kertvárosi részén, a 22. kerületben kimondottan jó körülmények között élt, egy Cabrióval közlekedett a városban - írja az oe24.at. A lap cikke szerint azért támadt rá O. Szabinára és családjára mert nem tudta feldolgozni, hogy folyamatosan kihasználják, és a lány elhagyta.

A férfi berontott a házba és tüzet nyitott. Volt élettársát a hajánál fogva rángatta ki a házból, majd hátba lőtte.

"Egyszerűen szörnyű volt, amikor az őrült osztrák a házba rontott. Ez maga volt a pokol" - nyilatkozta a lapnak egy szemtanú.

A megölt családfő testvére szerint a férfi este kilenc óra után ment oda a házhoz, amikor a gyerekek már aludtak. Mikor megérkezett, bedobott egy Molotov-koktélt az ablakon. A tűzben az egyik kislány keze is megégett.

"Az illető kifeszítette a már kulcsra zárt ajtót, majd bement a házba, odaugrott a testvéremhez, akit fojtogatott, aztán dulakodtak. A testvérem kapott sorozatban három golyót, mellbe meg hasba lőtte az illető, aztán a negyedik golyó végzett vele. Amíg össze nem esett a testvérem, ütötte-verte a férfit, mert nem akarta beengedni a szobába a családjához, védelmezte a gyerekeit. A testvérem azt kiáltotta a feleségének, hogy azonnal tegye ki a gyerekeket az ablakon, mert már nem tud semmit tenni. Ezek után összeesett és meghalt" - mondta el a meggyilkolt férfi testvére a Veol.hu-nak.

A meghalt férfi testvére elmondta, hogy a férfi háromszor is rálőtt a volt élettársára, amikor berohant a meglőtt apjához. Az osztrák férfi ezt követően a lány édesanyját lőtte meg, a golyó átment a száján, majd a férfi rálőtt az asszony ölében levő kislányra is, akit az édesanyja szoptatott.

Az osztrák férfi a vérengzést követően a kuytájával és önmagával is végzett.

A gyermeket életveszélyes koponyasérüléssel szállították kórházba, és továbbra is életveszélyes az állapota. A 22 éves nő viszont túl van az életveszélyen, az állapota stabil - mondta el a lapnak Tamás László János, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgatója.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.