Gyilkosság

Döbbenet: leszúrta párját egy kiskunfélegyházi asszony, mert elhagyta a bevásárló listát

Végzetes lépésre szánta el magát egy kiskunfélegyházi asszony. V. Istvánné nem bírta elviselni, hogy a párja folyamatosan hülyének nézi, és mindig kocsmázni jár.

2018.04.28 07:16ma.hu

Ezért egy veszekedés után bement utána a szobába és mellkasába döfte a kést. A holttestet helyszínen megvizsgáló orvos szakértő szerint a tüdőt érte a szúrás.

A gyanúsított vallomása szerint fizikai bántalmazás egyszer sem történt a sértett részéről, megaláztatás, keserűség viszont annál több. A férfi kis trükkökkel bosszantotta nap, mint nap a párját. Például a nő súlyos betegsége miatt a cipekedéssel járó bevásárlást magára vállalva mindig több ütemben végezte el.

Azt mondta, elvesztette a bevásárló listát vagy éppen nem bírta elolvasni. Ez arra ment ki, hogy naponta többször is a boltba indulva a kocsmákat járja, ittasan térjen haza. Italozása miatt adósságba keveredett, ezt titkolta élettársa elől, fizetését százezres nagyságrendű végrehajtással terhelték. Egyre kevesebb pénzt vitt haza, annak nagy részét is italra költötte. Viszonyuk egyre rosszabb lett, egy fedél alatt éltek ugyan, de teljesen elhidegültek egymástól

Az ominózus hétvége is a szokásos bevásárlós kocsmázással telt. A férfi elitta a nő pénzét, amin összevesztek. A férfi nem válaszolt a nő kérdésére, hogy meddig kell még fizetni az adósságait. Bement inkább a fia szobájába és lefeküdt az ágyba.

Az asszony ezután elővett egy kést és bement vele a párja után. A férje, amikor meglátta kinevette, majd gúnyolni kezdte, hogy minek neki a kés, amikor úgy sem mer vele csinálni semmit.

A nő agya ettől teljesen elborult, és a férfi mellkasa felé szúrt. Azt hitte, hogy csak felületes sebet ejtett rajta, ezért magára hagyta a férfit. Fél órával később visszament megnézni, hogy mi van vele, de akkor már nem élt. A Bács-Kiskun megyei Rendőrfőkapitányság emberölés miatt indított eljárást ellene - írta az atv.hu.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.