Csalás

Tízmilliókat csalt el a nyíregyházi tanármaffia - 4000 diákot hallgattak meg

A Csaló közbe bejegyzett, tánciskolát működtető cég két tánciskola nem létező diákjai után vett fel állami támogatást.

2018.02.17 07:58ma.hu

Két tánciskola nem létező diákjai után vett fel állami támogatást egy pedagógus házaspár Nyíregyházán. A fiktív tanulói jogviszonyokkal 61 millió forinthoz jutottak. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Főügyészség most emelet vádat a gyanúsítottak ellen - hangzott el az ATV Híradóban.

A nyíregyház Csaló közbe volt bejegyezve a tánciskolát működtető cég, az órákat azonban nem ott, hanem az iskoláktól bérelt termekben tartották Nyíregyházán és Mándokon. A táblák tanúsága szerint a tánciskola az elmúlt években több uniós pályázaton is nyert pénz, összesen 4000 beíratott diákja volt.

Csakhogy utólag kiderült, sokan soha nem jártak az iskolába.

Összesen 16 pedagógust és egy, Nyíregyházán táncművészeti múlttal rendelkező házaspárt bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádol az ügyészség. A vádirat szerint 2011 és 2013 között olyan gyerekek után is igényeltek normatív támogatást, akik egyáltalán nem jártak tánciskolába.

"A pedagógusok úgy működtek közre a bűncselekmény elkövetésében, hogy az iskolába nem járó diákokról is vezették az osztálynaplót. Azt tüntették fel a naplókban, hogy minden diák minden órán részt vett. A diákokat félévkor és év végén le is osztályozták, holott valóságban nem jártak iskolába" - nyilatkozta az ATV Híradónak Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség szóvivője.

A Magyar Államkincstár ellenőrzésekor derült ki a csalás, ami után a rendőrség évekig nyomozott. Ezalatt mind a 4000 diákot meghallgatták. Az ügyészség a pedagógusokra letöltendő illetve felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól. Emellett az ügyben érintett valamennyi tanárt eltilthatják hivatása gyakorlásától.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.