Gyilkosság

Megdöbbentő részletek a soroksári kocogó nő gyilkosáról

"Készült a támadásra, egyedül volt, és ismerte a környéket és Krisztinát is" - a jelenlegihez képest homlokegyenest más teóriával állt elő egy exzsaru a soroksári futónő megölésével kapcsolatban.

2017.11.10 09:06ma.hu

Kardosné Gyurik Krisztina életét négy éve oltotta vagy oltották ki ismeretlenek: a rejtélyes bűnügyre azóta sincs megoldás. Egyelőre csak feltételezések és teóriák vannak - írja a Blikk.

Szántó Csaba évekig dolgozott rendőrként. Bár leszerelt, a nyomozás továbbra is a szenvedélye maradt. A jelenleg külföldön dolgozó férfi minden szabad percét a profilozásnak szenteli. Így nevezik azt, aki úgynevezett bűnügyi személyiségrajzot készít egy-egy feltételezett elkövetőről: a gyilkosság körülményeiből képes következetni az elkövető jellemvonásaira, szokásaira, de még akár anyagi helyzetére, családi viszonyaira is.

Csaba ebből a szempontból vizsgálja hosszú ideje a soroksári gyilkosságot is. Mint fogalmazott, "a profilozás egy szigorú logika, sőt sokszor matematika mentén haladó tudomány." Hozzátette, "Amerikában már majd mindegyik gyilkosságnál igénybe veszik a nyomozók a munkájukat. Véleményem szerint a gyilkos, akit keresünk, mert meg­győződésem, hogy egy elkövetőről van szó, valahol a környéken, vagyis Soroksáron vagy Pesterzsébeten él: nagyon jól ismerte a kietlen részt, ahol a bűntény történt. Ezt támasztja alá a tapasztalat is, hogy ezek az emberek általában komfort­zónájukban követik el a bűncselekményeket. Olyan helyszínt keresnek, ahol ismerősek, hiszen ott a legbiztosabb, hogy simán el tudnak menekülni. Véleményem szerint biztos az is, hogy készült a támadásra, és nem hirtelen, a pillanat hevében cselekedett. Úgy gondolom, hogy a bokros, erdős részen lapulva, lesben állva várta áldozatát" - magyarázta a férfi.

Szántó azt is feltételezi, hogy a tettes azóta többször visszament a gyilkosság helyszínére, hogy újra átélje az eseményeket, amit ő diadalnak érezhet.

Kardos Lajos, Krisztina özvegye még mindig nagyon bízik benne, hogy végre megtalálják imádott felesége gyilkosát. "A rendőrség is felállított egy profilt, de természetesen nekem nem árulták el ennek részleteit. Örülök, hogy valaki még a zsarukon kívül foglalkozik az üggyel. Arra kérem, hogy jelentkezzen a rendőrségen, ha információja van vagy meg tudja nevezni az elkövetőt!" - mondta a gyászoló férj.

A leghíresebb profilozók jelenleg az FBI-nál dolgoznak. A viselkedéskutató egység tagjai sorozatgyilkosok, nagyobb rablások, de a legsúlyosabb terrortámadások felderítésében segédkeznek. Az egyik legelső és legnevesebb profilozó John Douglas volt, a férfi 25 évig vezette az FBI nyomozástámogató részlegét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.