Bűnügy
Csaknem harminc szúrással ölték meg a budapesti nőt
Az ügyészség vádat emelt a brutális bűncselekmény ügyében.
2017.07.06 14:14ma.huCsaknem harminc késszúrással ölték meg azt a budapesti nőt, akinek a holttestét gyilkosa szőnyegbe csavarta és elásta egy lakatlan kalocsai ház udvarán - értesült a 24.hu. Hogy mi volt a gyilkos eszköz, nem derült ki, vélhetően egy késsel gyilkolt a támadó.
A portál úgy tudja, hogy a férfi - miközben a holttestet a gyilkosságról mit sem sejtő barátjával Kalocsára vitte - lerobbant a kocsival. Kénytelen volt megállni egy szerviznél, és végül csereautóra volt szüksége. A szőnyegbe csavart holttestet áttették a másik kocsiba, végül így jutottak le a településre.
Az ügyészség vádat emelt a brutális bűncselekmény ügyében. Az áldozat barátját különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt állítják bíróság elé.
A vád szerint a férfi 2015. május elején ismerkedett meg egy budapesti vállalkozóval, majd 2015 júniusától alvállalkozóként dolgozott az építkezésein. Ezalatt egy XIV. kerületi hotelben lakott. Az áldozat az üzletember volt felesége volt, akivel a válás után is jó viszonyban maradt, a nő rajta keresztül ismerte meg későbbi gyilkosát. közelebbi kapcsolat alakult ki közöttük, a 34 éves férfi 2015 augusztusában a szállodából az asszonyhoz költözött a VIII. kerületbe.
Ott történt a gyilkosság augusztus 16-án. Hogy mi vezetett a támadáshoz, azóta sem tudni. A férfi "rátámadt a sértettre, és az eleinte védekezni próbáló nőt egy éles eszközzel, számos alkalommal megszúrta".
Az áldozat rövid időn belül meghalt. A támadó egy szőnyegbe csavarta a holttestet, és - mint most az ügyészség csütörtöki tájékoztatásából kiderült - felhívta egy barátját azzal az ürüggyel, hogy költözik, és arra kérte, hogy segítsen neki parkolni. Az ő segítségével vitte le a szőnyeget a kocsiba, ahol betették a csomagtartóba. Ismerősének fogalma sem volt róla, hogy egy holttestet cipel. Miután elásta, levette a kocsiról a rendszámot és a járművet egy parkolóban hagyta.
A 39 éves áldozatot először a nő férje kezdte keresni, de nem érte el. Az autója sem volt sehol, ezért bejelentette az eltűnését, közigazgatási eljárás indult. Akkor történt fordulat, amikor a férfi kiadta azt a Népszínház utcai lakást, ahol az asszony lakott, és ahol a gyilkosság is történt. Az illető ugyanis, aki beköltözött, gyanús nyomokat talált, és értesítette a rendőröket.
Az egyenruhások vérnyomokra bukkantak, és kiderült, hogy eltűnt egy nagyméretű szőnyeg is. Szeptemberben már emberölés miatt folyt a nyomozás. Feltérképezték a nő kapcsolatrendszerét, szokásait, így rekonstruálták az eltűnése előtti napokat. Mint kiderült, utoljára a gyanúsítottal látták az asszonyt. Körözést adtak ki ellene. A holttestet a férfi családjának portáján találták meg keresőkutyával. Gyilkosa a szőnyeggel együtt elásta 60-70 centiméter mélyre.
A férfi ellen még abban a hónapban elrendeltek a körözést, októberben pedig elkapták. Mint kiderült, a szüleinél bujkált el és az ágyneműtartóban rejtőzött el a rendőrök elől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
- 20:49 Szijjártó: elementáris küzdelem várható a Magyarország által ellenzett NATO-s javaslat ügyében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06