Egy férfi és egy kislány meghalt
Borzalmas képek! Halálos vonatbaleset Gödöllőnél
Meghalt egy férfi a Gödöllő és Isaszeg közötti vasúti átjárónál, amikor személygépkocsijával összeütközött a Budapestről Hatvan felé közlekedő személyvonattal - tájékoztatta kedden az MTI-t a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
2008.11.18 12:05MTIBeluzsárné Belicza Andrea elmondta: a helyszínelés jelenleg is tart, a vonat alá gyűrt autót kiszabadították. A gödöllői rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya vizsgálatot indított az ügyben.
Kavalecz Imre, a MÁV sajtófőnöke közölte, hogy a Budapest-Hatvan vonalon szünetel a vonatközlekedés, Gödöllő és Isaszeg között vonatpótló autóbuszok járnak. A Miskolcról Budapestre jövő intercity-járat kerülő úton, Aszód és Vác érintésével ért el a fővárosba, a többi intercity-járaton ezen a vonalon késések várhatók. Elmondta: a műszaki mentés után egy felsővezetéket tartó oszlopot is helyre kell állítani, ez alatt a munkálat alatt azonban már egy vágányon lesz közlekedés. Tudomásuk szerint az érintett vasútállomásokon nem jelezték a fénysorompó meghibásodását, a helyszínen azonban tovább vizsgálják, hogy a vasút és a közút kereszteződésénél található szerkezet és a félsorompó működött-e.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06