Egy bokros területen találták
Megtalálták az Emődről eltűnt kislány maradványait - kivonultak a helyszínelők
Az elsődleges adatok szerint feltehetően a Borsod megyei Emődről tavaly szeptemberben eltűnt kislány csontjait találták meg Emőd és Vatta között, egy bokros területen - erősítette meg az MTI értesülését Nagy Sándor, a miskolci rendőrkapitányság szóvivője csütörtökön.
2008.11.13 19:10MTIA rendőrségi szóvivő elmondta: kedden bejelentés alapján találtak a bokros részen csontdarabokat, amelyekről az elsődleges vizsgálatok alapján megállapították, hogy gyermektől származnak.
A csontok mellett ruhadarabok is voltak, a kislány szülei azt mondták, ezeket viselte kétéves kislányuk, amikor eltűnt.
A rendőrség rendkívüli halálesetként, közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet - tette hozzá Nagy Sándor. Arról is beszámolt, hogy olyan szakértőket vonnak be az eljárásba, akik a csontok eredetére vonatkozóan a legpontosabb választ tudják majd adni.
Mint mondta, az eddigi adatok alapján idegenkezűség nem állapítható meg.
Lehóczki László, a miskolci Spider Speciális Mentőcsoport vezetője az MTI kérdésre azt mondta: azon a részen, ahol a néhány csontdarabot megtalálták, munkatársaik az eltűnés után nem jártak.
Az említett terület mintegy 3 kilométeres távolságra van az eltűnés helyszínétől, ráadásul a terepviszonyok rosszak - fűzte hozzá.
Kiemelte: a családi ház körüli terület két kilométeren belül is több helyen járhatatlan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06