Szökés, elrejtőzés veszélye
Kezdeményezték a kiskunhalasi ügyészségen lövöldöző férfi előzetes letartóztatását
Szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bűnismétlés veszélye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség kezdeményezte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki szerdán egy gépkarabélyból több lövést adott le a Kiskunhalasi Járási Ügyészség épületében.
2016.03.18 09:52MTIA férfi szerdán nem sokkal 9 óra előtt jelent meg Kiskunhalason a bírósággal közös járási ügyészségi épületnél azzal a szándékkal, hogy megöli a vezető ügyészt. Magával vitt egy gépkarabélyt is egy papírdobozban, és 240 lőszer volt nála, amelyekhez nem volt engedélye.
A férfi a biztonságiakkal közölte, hogy a vezető ügyészt keresi, a biztonságiak pedig azt válaszolták neki, várnia kell. Ezután, amikor át akarták vizsgálni, a papírdobozból kivette a gépkarabélyt, az egyik biztonsági őrre fogta, és felszólította, hogy vezesse őt a vezető ügyészhez.
A biztonsági őr és a gyanúsított ekkor elindultak, ám egy bírósági alkalmazott közbelépése megakadályozta, hogy továbbhaladhassanak. Dulakodás alakult ki, ennek során dördültek el a lövések, a jelenlegi adatok szerint három. Végül az épületben más okból tartózkodó rendőrök segítségével sikerült az elkövetőt lefegyverezni.
A férfit emberölés előkészülete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette, valamint kényszerítés bűntette gyanújával vették őrizetbe, előzetes letartóztatásáról a nap folyamán dönt a Budai Központi Kerületi Bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
- 11:13 Tűz egy hajdúhadházi iskolában
- 10:23 Anya és gyermeke elgázolása miatt ítéltek el egy idős férfit Hajdú-Biharban
- 10:10 Megtámadtak egy rabszállító furgont Franciaországban - halottak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06