Vállalkozás
Drogot terjesztett az egész család
Egy család három tagját is előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Pesterzsébeten, kábítószer-terjesztés miatt.
2016.03.06 14:41HavariapressA fővárosi nyomozók a közelmúltban jutottak olyan információkhoz, amelyek azt valószínűsítették, hogy egy XX. kerületi családban többen is foglalkoznak drogterjesztéssel. A nyomozás eddigi adatai szerint a családtő szerezte be az árut, amit aztán felesége és lánya adagolt kisebb, eladási mennyiségekre, illetve az értékesítést is ők végezték. A család tagjain e hét közepén ütöttek rajta a rendőrök egy XX. kerületi, Erdő utcai lakásban, majd mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki. Az elfogáskor a lakásban 30 gramm amfetamint és marihuánát találtak az egyenruhások, ezeket lefoglalták. A három családtagot őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amit az illetékes bíróság el is rendelt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06