Fegyvert is szerzett volna a férfi
Szerelme volt élettársát akarta megölni
Elfogtak és őrizetbe vettek a budapesti rendőrök egy Pest megyei férfit, aki a gyanú szerint szerelme volt élettársát akarta megölni, s ehhez fegyvert is megpróbált beszerezni, de nem járt sikerrel.
2015.12.12 11:30HavariapressA nyomozás adatai szerint egy 43 éves monorierdei férfi az elmúlt napok egyikén azzal fenyegette meg jelenlegi párja volt élettársát, hogy megöli, ha nem tűnik el a nő közeléből.
A fenyegetést annyira komolyan gondolta, hogy egy ismerősét meg is kérte: szerezzen ehhez fegyvert a számára; a barát azonban elutasította a kérést.
Miután a sértett is értesült arról, hogy nem üres fenyegetésben volt része, bejelentést a rendőrségen, ezt követően a BRFK Bevetési Osztályának munkatársai e hét csütörtökön elfogták a gyanúsítottat, majd előállítását követően emberölés előkészülete miatt indítottak eljárást vele szemben.
A férfit ezzel együtt nem vették őrizetbe, így jelenleg szabadlábon védekezhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06