Baleset?

Holtan találtak egy idős nőt egy székesfehérvári buszmegállóban

Feltehetően közlekedési baleset áldozata lett.

2015.10.26 16:25MTI

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, hogy az ügyben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indult nyomozás.

A Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (KNYKK) Zrt. az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében azt írta: egy idős nő holttestét találták meg egy székesfehérvári buszmegállóban, a rendőrség vizsgálja a Csíkvári úton történt baleset körülményeit.

"A 11-es helyi buszjárat délutános vezetőjét a rendőrök állították a meg a helyszínen. Mivel az autóbuszvezetőnek ez volt az első járata ezen a napon, a délelőttös kollégát is visszarendelte a közlekedési társaság ügyeletese" - közölték, megjegyezve: az, hogy az autóbusznak és vezetőjének volt-e szerepe a balesetben, és ha igen, akkor milyen, a rendőrségi vizsgálat eredményeként derülhet ki.

Kiemelték, hogy a 48 éves sofőr 1993 óta dolgozik a helyi Volán társaságnál, több mint 500 ezer balesetmentes kilométert teljesített már. A 10 éves autóbusz két hete esett át teljes műszaki átvizsgáláson, a jármű újonnan került a társasághoz.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.