Persze mindenki ártatlan
Zuschlag-per - Lados István: az MSZP választási kampányát is finanszírozták a Táncsics Alapítványtól nyert pénzekből
A Táncsics Alapítványtól nyert pályázati pénzekből juttatták plusz forráshoz az MSZP alapszervezeteit a 2006-os választási kampányban - vallotta a Zuschlag-per másodrendű vádlottja, Lados István csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben. Az MTI megkeresésére Baja Ferenc, a Táncsics Alapítvány akkori elnöke visszautasította Lados kijelentéseit.
2008.10.16 18:09MTILados István, akit Fodor Endre tanácsvezető bíró a Táncsics Alapítványhoz benyújtott pályázatokról kérdezett, vallomásában azt mondta: a Táncsics Alapítvány kuratóriumának akkori elnöke, Baja Ferenc másodmagával tartott tájékoztatót a 2006-os országgyűlési választások előtt csaknem kétszáz pártaktivistának arról, hogyan kell a civil szervezeteknek pályázni az alapítványhoz.
Lados István azt állította, hogy a Baja Ferenc által tartott ismertetőn elhangzott: a Táncsics Alapítványhoz benyújtott pályázatok egyik kikötése az volt, hogy csak civil szervezetek pályázhatnak. A bíró kérdésére megerősítette: a pályázatok célja az volt, hogy civil szervezeteken keresztül plusz forráshoz juttassák az MSZP szervezeteket a választási kampányban.
A vádlott szerint a Baja Ferenc által tartott tájékoztatón elhangzott, "maximum 500 ezer forint lehet a pályázat összege, és országgyűlési választókerületenként egy civil szervezet pályázhat".
A Táncsics Alapítványhoz civil szervezetek által benyújtott pályázatokkal kapcsolatban Lados István beszámolt arról is, hogy arra következtetett: a két zuglói kerület országgyűlési képviselő-jelöltjeinek kampányfőnökei beszélhettek Zuschlag Jánossal, mert azok a civil szervezetek pályázhattak végül, amelyek Zuschlag Jánoshoz voltak köthetőek.
Ekkor Zuschlag János már nem volt országgyűlési képviselő, mert egy botrányt kavaró kijelentése után lemondott mandátumáról. A vádlottat ezután - mint elmondta - Kemecsei Árpád tizenötödrendű vádlott megkérte, hogy állítson össze pályázatokat az ő Oktatási Minisztériumban lévő irodájának számítógépén.
Kemecsei Árpád utasítása szerint két pályázatot kellett elkészíteni, az egyiket szabadtéri programokra, a másikat kiadványszerkesztésre kellett benyújtani a Táncsics Alapítványhoz. A bíró kérdésére Lados István elmondta: minden egyes pályázathoz ajánlólevelet kellett csatolni, melyre külön felhívták a tájékoztatón a figyelmet.
"A párt adott körzetben induló jelöltjétől kellett ajánlást kérni, ez arra szolgált, hogy kizárják azt, hogy a pályázaton ismeretlenek pályázzanak" - tette hozzá a vádlott.
Lados István elmondta: a Zugló két választókerületében akkor képviselőjelöltként indult Baráth Etelét és Csiha Juditot ismeri, de azt nem tudta megmondani, hogy ki szerezte be tőlük az ajánlólevelet. Feltételezése szerint ezt a két kampányfőnök intézhette.
A bíró megkérdezte a vádlottat, hogy tudomása szerint a jelöltek tudtak-e erről a működési mechanizmusról, s hogy ez a pénz hogy keletkezik, s mire szolgál.
"Azzal kapcsolatban, hogy Baráth Etele és Csiha Judit tudott-e arról, hogy kampánypénzek ilyen pályázat révén kerülnek ez ő kampányukra, én nem tudok, én azt tudom, azzal kapcsolatban kaptak tájékoztatást Kemecsei Árpádtól, hogy szükséges nekik ajánlólevelet adni ahhoz, hogy a civil szervezetek pályázaton indulhassanak" - mondta Lados István.
Baja Ferenc az MTI megkeresésére visszautasította Lados István kijelentéseit. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, aki a perbeli események idején a Táncsics Alapítvány elnöke volt, kiemelte: a Táncsics Alapítvány civil kapcsolati rendszerének semmi köze sincsen a pártalapszervezetekhez.
Mint hozzátette: az Állami Számvevőszék is vizsgálta a pályázataikat, de az elszámolásaikat rendben találta. Megjegyezte: csak azok a szervezetek nem számoltak el, amelyeket Zuschlag János és társai hoztak létre éppen arra a célra, hogy alapítványi pénzekhez jussanak általuk. Baja Ferenc arra is kitért, hogy a Táncsics Alapítvány alapszabályában benne van, hogy civil szervezeteket támogathatnak, és így többször is előfordult, hogy az érintetteket tájékoztatták a pályázatokról.
Azt viszont határozottan tagadta, hogy ennek a tájékoztatásnak olyan hátsó megfontolása lett volna, mint amilyenre Lados István célzott. Ezért elfogadhatatlan, hogy ártatlan szervezeteket kevernek bele az ügybe - hangsúlyozta az államtitkár.
A Táncsics Alapítványt 2003 végén alapította az MSZP. Az alapítvány kuratóriumának elnöke jelenleg Lamperth Mónika, a felügyelő bizottságot pedig Puch László vezeti.
A pártalapítvány - az erről szóló törvény értelmében - évente több mint 500 millió forintból gazdálkodhat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06