Bűncselekmény
A rendőrség fotóval keresi a Népszínház utcai feltételezett gyilkost
A rendőrség kedd délután a honlapján közzétette annak a férfinek a képét, aki a gyanú szerint augusztusban egy budapesti, Népszínház utcai lakásban meggyilkolta alkalmi barátnőjét.
2015.09.15 17:08MTIA 32 éves Sz. P-vel szemben emberölés gyanúja miatt országos körözést rendeltek el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a férfi augusztus 16-án délelőtt egy VIII. kerületi, Népszínház utcai lakásban gyilkolta meg a nőt, majd holttestét egy szőnyegbe csavarta, és azt egy autóval Kalocsára szállította. A rendőrök múlt pénteken egy kalocsai ingatlan udvarán találták meg a nő földi maradványait.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri a kalocsai férfi megtalálásában.
Kérik, hogy aki a honlapon közzétett képen látható férfit felismeri vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, az hívja a 06 (1) 461-5110 telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a "Telefontanú" ingyenesen hívható 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06