Vöröskő utca
Betörés közben halt meg a volt férj - a társtettes feleség lelépett
A volt feleség először megpróbált segítséget hívni, végül azonban elmenekült a helyszínről. A rendőrség még aznap, a helyszín közelében elfogta.
2015.09.01 10:45HavariapressLopás kísérlete miatt emelt vádat a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség egy 46 éves nővel szemben, aki a vád szerint tavaly novemberben volt férjével ment lopni egy XII. kerületi lakásból, a férfi azonban a betörés közben, már a lakásban kutatva hirtelen rosszul lett és a helyszínen meghalt.
A vádirat lényege szerint, a vádlott és annak volt férje 2014. november 24. napján a délutáni órákban személygépkocsival érkezett a XII. kerületi Vöröskő utcai társasházhoz azért, hogy ott az egyik lakásba erőszakkal bejutva értékeket tulajdonítsanak el.
A betörés előtt az elkövetők meg akartak bizonyosodni arról, hogy az általuk kiszemelt lakás üres, ezért együtt bementek a társasházba, a lakás ajtaján bekopogtak, majd egy ideig várakoztak. Amikor már biztosak voltak abban, hogy a lakásban nem tartózkodik senki, a férfi a hengerzárat eltörte, majd a lakásba ily módon bejutva éppen értékek után kutatott, amikor hirtelen rosszul lett és a helyszínen meghalt.
Eközben a nő a lépcsőház előtt várt, onnan segítette figyeléssel társa cselekményét egészen addig, amíg a férfi jelezte neki, hogy rosszul van. Ekkor a vádlott először megpróbált segítséget hívni, végül azonban elmenekült a helyszínről. A rendőrség a vádlottat még aznap, a helyszín közelében elfogta. A többszörös visszaesőnek minősülő vádlottal szemben bűnsegédként, nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett kísérlete miatt emelt vádat a kerületi ügyészség, amely bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06