Nógrádi vonatbaleset

Vizsgálat: nem várta be a kijelölt helyen az egyik szerelvény a másikat

Nem várta be a kijelölt helyen, Acsa-Erdőkürt állomáson az Aszódról induló motorvonat a Balassagyarmat felől érkező szerelvényt, emiatt történt a vasárnap reggeli, több mint húsz ember sérüléséhez vezető baleset.

2015.08.16 16:38MTI

Ezt állapította meg a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KSZ) vizsgálata.

Bajkó Erika, a KSZ kommunikációs vezetője az MTI-vel azt közölte, hogy a menetrend szerint Nógrádkövesden kell bevárnia egymást a két szerelvénynek az egypályás vonalon, ám az Aszódról induló motorvonat késése miatt ezúttal áthelyezték a találkozási pontot, az úgynevezett vonatkeresztet Acsa-Erdőkürt állomásra.

Az összegzés szerint az Aszód-Balassagyarmat vonalon egy vágányon közlekednek a szerelvények, ezért a szembejövő vonatok számára a menetrendben jelölik meg a találkozási pontot. A balesetben érintett vonatpár Aszódról közlekedő tagja vasárnap reggel késve indult, mert bevárta a Budapest-Hatvan vonal csatlakozó utasait, emiatt a vonatok találkozási pontját áthelyezték.

A szakmai vizsgálat első megállapítása szerint mindkét motorvonat vezetőjét és vezető jegyvizsgálóját írásbeli rendelkezésben tájékoztatták arról, hogy a késés miatt nem a menetrendben megjelölt Nógrádkövesden, hanem Acsa-Erdőkürt állomáson találkozik a két vonat. A késve induló, Aszódról Balassagyarmatra tartó vonat azonban eddig tisztázatlan okból az utasok le- és felszállást követően továbbindult.

Mivel Acsa-Erdőkürt állomáson nincs forgalmi szolgálat, ezért nem volt olyan személyzet sem, aki ezt észlelte volna és értesítette volna a vonatokat. Ugyanakkor az Aszód-Balassagyarmat közötti pálya úgynevezett egyszerűsített fogalomra berendezett vonal, "ahol nincs kiépítve a jelfeladás a vonatbefolyásoló berendezés működéséhez". Továbbá a vonat személyzetét az állomás jelző berendezése sem figyelmeztethette arra, hogy foglalt a pálya, mert az csak a következő váltó és sorompó állasát jelzi - ismertette a vizsgálat megállapításait a kommunikációs vezető.

Azt is közölte, hogy a vonatok adatrögzítőinek kiértékelésekor kiderült, hogy mindkét szerelvény a megengedett 60 kilométer/óra sebesség alatt, 56 és 58 kilométer/órás sebességgel közlekedett a nyílt pályán. Azt követően, hogy észlelték egymást, 250-300 méter volt közöttük a távolság, amikor megkezdték a vészfékezést, és az ütközésig 23 és 28 kilométer/órás sebességre lassultak.

Mivel műszaki hibára utaló adatot a nem találtak, a vizsgálat a továbbiakban arra fókuszál: mi vezetett oda, hogy az Aszódról induló vonat nem várta be a szemből közlekedő szerelvényt - közölte Bajkó Erika.

Huszonegy sérültet szállítottak kórházba a mentők azt követően, hogy összeütközött két vonat az Aszód-Balassagyarmat vonalon vasárnap reggel. Tizenkilenc ember könnyű sérüléseket, jellemzően zúzódásokat szenvedett, egy középkorú férfinak viszont eltört a lába, egy ugyancsak középkorú nőnek pedig a bordája törött el.

police.hu

A Mávinform sajtóügyeletese, Kavalecz Imre korábban arról tájékoztatott, hogy a baleset nem sokkal fél kilenc után történt Nógrád megyében, Acsa-Erdőkürt és Nógrádkövesd állomás között. A menetrend szerint Balassagyarmatra és Aszódra tartó motorvonatok ütköztek össze. A két vonaton összesen 30-40-en utaztak - tette hozzá.





Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.