Közúti baleset
Kigyulladt a karambolos autó, elmenekült a sofőr
Nyomozást indított a rendőrség azt követően, hogy tegnap este egy ütközést követően kigyulladt egy személyautó Budakalásznál, vezetője azonban segítségnyújtás helyett elmenekült a helyszínről.
2015.08.12 19:03HavariapressA 11-es főút Pest megyei szakaszán kedden este, nyolc óra körül ütközött egymásnak két személyautó, eddig tisztázatlan körülmények között. Az ütközést követően az egyik jármű kigyulladt, ennek vezetője azonban még a rendőrök kiérkezése előtt, adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.
Az ügyben a szentendrei rendőrök nyomozást indítottak az ügyben, egyelőre cserbenhagyás vétségének megalapozott gyanújával, ismeretlen tettes ellen. A bűncselekmény elkövetésével kapcsolatba hozható személyek elszámoltatása és a rendelkezésre álló bizonyítékok összevetése jelenleg is folyamatban van, s a büntetőeljárásba szakértőket is bevont a nyomozó hatóság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06