M1
Meghalt a mezőhegyesi kórháztűz egyik sérültje
Egy betegágy gyulladt meg az egyik kórteremben, meg nem erősített hírek szerint egy égő cigaretta miatt. A tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat.
2015.07.12 15:23ma.huA nagy füst miatt az összes beteget ki kellett menekíteni. Volt, akit hazavittek, kilenc beteget a létesítmény másik szárnyában helyeztek el, többeket pedig a gyulai Pándy Kálmán Kórházba szállítottak – mondta el az M1 Híradónak dr. Kövesdi József megbízott főigazgató.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hajnalban azt közölte, hogy két ember sérült meg a tűzben. Az épületből negyvenegy beteget és három dolgozót menekítettek ki. Az utómunkálatok idejére az intézményből kimentett embereknek a polgárőrség takarókat és ivóvizet biztosított a helyszínen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06