Heteken belül ítélet születhet
Kaiser Ede perújítása: Weiszdorn Róbertet és Hajdú Lászlót is tanúként hallgatták ki
Tanúként hallgatta ki a Fővárosi Bíróság a móri bűncselekménnyel kapcsolatban Weiszdorn Róbertet és Hajdú Lászlót Kaiser Ede perújítási eljárásában szerdán; mindketten azt mondták, hogy a nyolc halálos áldozatot követelő bankrablás miatt korábban jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt Kaisernek semmi köze a történtekhez.
2008.10.08 11:25MTIA tárgyaláson mindhárom - a nyolc halálos áldozattal járó bankrablással külön-külön eljárásban vádolt - férfira kommandósok vigyáztak. Hármójuk között az volt a különbség, hogy Weiszdorn Róbert körül - akinek ujjlenyomatát a pénzintézet ajtaján is megtalálták - hat fegyveres is őrködött, míg Hajdú Lászlóra és Kaiser Edére kettő-kettő vigyázott.
Hajdú László arról beszélt, hogy Kaiser Edének tudomása szerint nem volt szerepe a móri bűncselekményben. Hozzátette: az ügyről aznap hallott a médiából. Azt, hogy Kaiser Edét gyanúsítják a rablással, csak akkor tudta meg, amikor őt is meggyanúsították. Mint mondta, emlékezete szerint aznap - 2002. május 9-én - nem találkozott Kaiserrel, aki ismeretei szerint sem Weiszdorn Róberttel, sem az időközben öngyilkosságot elkövető gyanúsított-társával sem volt kapcsolatban.
Weiszdorn Róbertet ugyancsak tanúként hallgatták meg Kaiser Ede perében, holott a férfi ellen a Fejér Megyei Bíróságon jelenleg is folyik büntetőeljárás a móri bankfiókban történt, előre kitervelt, több emberen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt. Az áprilisban benyújtott vádirat szerint ő követte el azt, amiért korábban Kaisert ítélték el.
Weiszdorn abban az eljárásban beismerő vallomást is tett. Weiszdorn Róbert a szerdai tárgyaláson azt mondta: "elnézést szeretnék kérni Kaiser Edétől". Vallomása szerint nem ismerte korábban Kaiser Edét, semmilyen kapcsolat nem volt közöttük. Mint fogalmazott: nincs tudomása arról, hogy Kaiser belekeveredett volna a móri bankrablásba, nem volt a helyszínen a történtekkor. A két férfi után egy olyan - jelenleg előzetes letartóztatásban levő - tanút hallgatott meg a bíróság, aki korábban terhelő vallomást tett Kaiserre, mondván a bűncselekmény stílusa alapján az ő módszereire ismert rá. A tárgyaláson azzal védekezett, hogy akkori terhelő vallomásai idején gyógyszereket szedettek vele, mivel kábítószer-fogyasztó volt. A védő indítványára - amelyben az ügyvéd a védencére korábban ugyancsak terhelő vallomást tevő Kiglics Attila tanúkénti meghallgatását kérte - a bíró azt mondta: a bíróság előtt is ismert, hogy Kiglics Attila ismeretlen helyen tartózkodik és saját büntetőügyében sem jelent meg, ami miatt elfogatóparancsot bocsátottak ki ellene.
Hozzátette: így jelenleg nincs lehetőség a tanúkénti kihallgatására. Korábbi lapinformációk szerint Kiglics kapta meg a 25 millió forintos nyomravezetői díjat, amely összeg máig rekordnak számít. Kaiser Ede a tárgyaláson bírói kérdésre beszélt arról is, hogy az előző eljárás lezárulta óta többször mértek nála magas vérnyomást, erre gyógyszereket is kapott és különböző vizsgálatokat végeztek rajta. A vádlott az egészségi problémáit "a korábbi időszak stresszhatásával" hozta összefüggésbe, amely állítása szerint "lejött róla" és a vérnyomásproblémák jelenleg csak akkor jönnek elő, ha tárgyalásra kell mennie.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06