Vonattal ütközött a személyautó

Az anya és a kisgyerek sérült meg életveszélyesen a tegnapi balesetben

A vasúti átjáróban éppen áthaladó vonattal ütközött egy személyautó péntek délután Zalakomárban, a kocsiban ülők közül egy kisgyerek és édesanyja életveszélyes sérüléseket szenvedett.

2015.05.02 09:32MTI
MTI/Varga György

Nothoff Ingrid, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta: a személyautó vezetője a fénysorompós vasúti kereszteződésben - egyelőre ismeretlen okból - összeütközött az ott éppen áthaladó személyvonattal.

A kocsiban négyen ültek: egy házaspár, két és fél éves kisgyerekük, valamint a család egy férfi rokona. Az első információkkal szemben nem az apát, hanem a kisgyereket és az édesanyját vitték a mentők életveszélyes sérülésekkel kórházba, az apa és a férfi rokon könnyebb sérüléseket szenvedett.

A rendőrség szóvivője hozzátette: az autó egyetlen utasának sem volt bekapcsolva a biztonsági öve, és bár a kisgyerek gyermekülésben ült, azt nem rögzítették az autóban. A jármű hátsó részét érte az ütközés, az anya és gyermeke ott utazott. A kisgyereket a nagykanizsai kórházból még este Pécsre szállították tovább.

A Mávinform arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a jól működő fénysorompó tiltó jelzése ellenére hajtott a személygépkocsi vezetője a Lepsényből Nagykanizsára közlekedő személyvonat elé.

A rendőrségi helyszínelés idején a MÁV vonatpótló buszokkal szállította az utasokat Zalakomár és Zalaszentjakab között. A vonatforgalom 20 óra után indulhatott el az érintett szakaszon, néhány vonat emiatt 100 percet is késett, a balesetet szenvedő szerelvény pedig 240 perc késéssel indulhatott tovább Nagykanizsára.

MTI/Varga György


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.