Nem semmi!
Bravúros szülésvezetés - telefonon segítette világra a farfekvéses babát
Farfekvéses magzat "telefonos" szülésvezetése a nemzetközi szakirodalomban is ritka helyzetnek, a magyar eset pedig szép szakmai sikernek számít.
2014.12.22 10:58ma.huMegindult szülés miatt érkezett segélyhívás a Pest megyei Kerepes településről az Országos Mentőszolgálat budapesti mentésirányító központjába szombaton este 18 órakor - írja az Országos Mentőszolgálat.
A hívást fogadó mentőtiszt azonnal riasztott egy esetkocsit és közben további információkat kért a helyszínen levő rokontól. Kiderült, hogy a kismamának már szinte folyamatos fájásai vannak, a magzatvíz elfolyt, a baba pillanatokon belül megszületik.
A mentésirányító mentőtiszt a protokolloknak megfelelően haladt előre a telefonos szülésvezetésben, amikor kiderült, hogy a magzat farfekvésben helyezkedik el, így a szülés befejezéséhez speciális műfogások alkalmazására van szükség.
A folyamatos kapcsolattartásnak, a mentésirányító felkészültségének és a rokon lélekjelenlétnek köszönhetően a szülést sikerült szakszerűen levezetni és a mintegy 10 perc alatt megérkező esetkocsi személyzetének már csak az újszülött kislány és az anya ellátásáról, kórházba szállításáról kellett gondoskodnia.
Farfekvéses magzat „telefonos” szülésvezetése a nemzetközi szakirodalomban is ritka helyzetnek, a magyar eset pedig szép szakmai sikernek számít.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:06 Beismerte bűnösségét a miskolci gyilkosság gyanúsítottja
- 13:05 Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást
- 12:03 John Swinney lesz Skócia következő miniszterelnöke
- 11:01 BKM: 128 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a fővárosi tavaszi nagytakarításon
- 10:34 Érettségi - OH: a történelemmel folytatódott az írásbeli érettségi
- 10:00 Több mint félmilliárd font értékű kokaint foglalt le a Karib-tengeren egy brit hadihajó
- 9:16 Nem is Dani okozta a hétvégi horrorbalesetet?
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06