Még aznap megtalálták

Vádemelés a szombathelyi csecsemőrablókkal szemben

Az ügyészség vádat emelt azzal a 22 éves nővel szemben is, aki a vád szerint többször volt terepszemlén a kórházban.

2014.11.21 10:18MTI

Családi jogállás megsértése, valamint személyi szabadság korlátozása bűntett kísérlete miatt vádat emelt a Szombathelyi Járási Ügyészség azzal a 38 éves nővel és 31 éves férfival szemben, aki júliusban a szombathelyi kórház szülészeti osztályáról egy újszülött kislányt vett magához és vitt haza - közölte a Vas Megyei Főügyészség.

Simon Zoltán főügyész tájékoztatása szerint a két vádlott többszöri előzetes terepszemle után ment be 2014. július 9-én a délelőtti órákban a kórházba, ahol a szülészeti osztályon - amikor azt senki sem látta - magukhoz vették az előző napon született csecsemőt, és egy köpenybe csavarva kivitték az intézményből, lakásukra távoztak.

Hozzáfűzte: rendőrök még aznap délután megtalálták a kislányt a két vádlott Váci Mihály utcai lakásán, és visszavitték a csecsemőt a kórház szülészeti osztályára.

Simon Zoltán közleményében arról is írt, hogy az ügyészség vádat emelt azzal a 22 éves nővel szemben is, aki a vád szerint többször volt terepszemlén a kórházban, és az elsőrendű és másodrendű vádlott által készített hamis tanulói munkaszerződést felhasználva jelentkezett munkára a szülészeti osztályon.

A fiatal nő később meggondolta magát és nem vett részt a bűncselekmények elkövetésében, de a hamis magánokirat felhasználása miatt neki is felelnie kell a bíróságon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.