Lényeges bűncselekményeket derítettek fel
Orvvadászokat, betörőket, orgazdákat fogtak el a körmendi rendőrök
Orvvadászokat, betöréses lopások gyanúsítottjait és orgazdákat fogtak el a körmendi rendőrök, a bűncselekmények felderítéséről pénteken tartott sajtótájékoztatót a Rába-parti város rendőrkapitánya Szendrődi Barnabás.
2008.09.05 13:55MTIHozzátette: a kilőtt vadakat a segédek háznál bontották szét, a vadhúst pedig elosztogatták, illetve egy alkalommal kerti mulatságot tartottak, amelyen 50 embernek készítettek őzpörköltet. A rendőrség a házkutatások során több engedély nélkül tartott lőfegyvert, hangtompítós puskát és lőszert is lefoglalt. Kiderült az is, hogy az egyik fegyverre a hangtompítót az egyik gyanúsított késztette, ám az egyik tőle lefoglalt orosz gyártmányú duplacsövű lőfegyver annak műszaki állapota miatt nem csak a vadakra, hanem annak használójára is veszélyt jelentett.
"Az eljárás során a hivatásos vadász fegyvertartási engedélyét bevonták, fegyvereit lefoglalták, így újabb +baklövést+ jó ideig nem követhet el" - jegyezte meg a kapitány.
Egy másik felderített bűncselekmény sorozat gyanúsítottjának beismerő vallomása szerint 72 bűncselekményt követett el az elmúlt három évben Körmenden és környékén. Családi házak melléképületeibe tört be, nagy értékű szerszámokat, motoros fűrészeket, fűkaszákat, fúró és csiszoló berendezéseket vitt el, melyeket orgazdákon keresztül értékesített. Számláját jó néhány gépkocsifeltörés és kerékpárlopás is terhelte.
A harmadik ismertetett bűncselekmény elkövetői egy döröskei discóba törtek be, ahonnan 2,5 millió forint értékben műszaki cikkeket, nagyképernyős LCD televíziókat, fény- és hangtechnikai eszközöket loptak el. A gyanúsítottaknál állampolgári bejelentés alapján tartottak házkutatást a rendőrök, ezt követően nemcsak a gyanúsítottakat, hanem az orgazdákat is elfogták, az ellopott értékeket pedig lefoglalták.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
- 20:49 Színháztörténeti dokumentumokat vásárolt meg az OSZMI Timár József családjától
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06