Bujkált a vevők és a hatóságok elől

Kámfort próbált játszani az internetes csaló - nem jött be...

Elfogták és őrizetbe vették a kalocsai rendőrök azt a 30 éves körözött férfit, aki internetes oldalon kínált termékekkel ejtette tévedésbe a sértetteket.

2014.09.26 09:54ma.hu
Forrás: police.hu

A sértett tett bejelentést a Kalocsai Rendőrkapitányságra arról, hogy egy ismeretlen személyazonosságú férfi 2014. április 28-át megelőzően, egy internetes oldalon egy számítógépet hirdetett eladásra. A vevő a megbeszélt vételárat és a postaköltséget a megadott számlaszámra elutalta, azonban a PC-t nem kapta meg, a hirdető pedig elérhetetlenné vált.

A bevezetett nyomozási cselekmények eredményeképpen kiderült, hogy a hirdetést N. Tamás adta fel és a pénzt is ő vette fel. A nyomozás adatai szerint a 30 éves férfi megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2014 áprilisában és májusában, ugyanazon internetes hirdetési portálon játékkonzolt, táblagépet, objektívet és laptopot is kínált, azonban a jóhiszemű vevők hiába várták a megrendelt és kifizetett árut, a férfi pénzükért cserébe semmit sem küldött. Kiderült az is, hogy a hirdetett termékek többségével nem is rendelkezett, illetve hajléktalan személyek nevére kötött folyószámla-szerződéseket és bankkártyákat használt fel a bűncselekmények elkövetéséhez.

A férfi ellenőrzése során kiderült, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság, a Veszprémi Rendőrkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányág XI. kerületi Rendőrkapitánysága is körözést bocsátott ki ellene, szintén csalás bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A keresett férfi hónapok óta bujkált, azonban a kalocsai rendőrök 2014. szeptember 24-én 8 óra 15 perckor az egyik ismerőse budapesti otthonában elfogták.

A nyomozók házkutatást tartottak a N. Tamás lakásában, ahol számítástechnikai eszközöket, mobiltelefonokat és azok tartozékait, különféle céges és mobilszolgáltatókkal kötött szerződéseket, valamint a hajléktalanok nevére szóló bankkártyákat foglaltak le.

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, melynek során beismerte a bűncselekmények elkövetését. Az őrizetbe vett terhelt előzetes letartóztatását a bíróság 2014. szeptember 25-én elrendelte.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.