Eldobált iratai buktatták le a szatírt

Kisgyereke előtt akarta megerőszakolni a fiatal nőt

Menekülés közben eldobott iratai buktattak le egy tizenéves szeméremsértőt Létavértesen - értesült a HavariaPress. A 19 éves kokadi fiatalember pénteken délután támadott rá a Hajdú-Bihar megyei településen egy babakocsit toló fiatal nőre, majd csecsemője szeme láttára kezdett erőszakoskodni vele.

2008.08.25 18:09HavariaPress

A 26 éves helybéli nő épp a délutáni sétáltatásból tolta hazafelé néhány hetes kisgyermekét, amikor egy számára ismeretlen fiú lépett oda hozzá, nekiszorította a járda melletti kerítésnek, majd két kézzel próbálta lerángatni a szoknyáját. A fiatalasszony azonban ellenállt, és miközben egyik kezével a babakocsit szorította, másikkal a szoknyáját igyekezett magán tartani, segítségért kiabált. 

Az elkövető - az ellenállás hatására - felhagyott a próbálkozással és elmenekült a helyszínről. A sértett nő először férjét hívta, aki a közeli munkahelyéről a helyszínre sietett. Látta is a menekülő férfit, azonban az üldözés helyett inkább a rendőröket hívta. A kiérkező járőrök gyorsan a tettes nyomára bukkantak, köszönhetően annak, hogy a szatír ijedtében a tetthelyen hagyta a kerékpárját, rajta az övtáskáját, amelyben pedig az iratai is benne voltak. 

Ez alapján alig egy órával később el is fogták a 19 éves fiatalembert, aki kihallgatásakor beismerte tettét. Az azóta előzetesbe helyezett férfi ellen szemérem elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, amiért két évtől akár nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kaphat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.