Ártalmas szenvedély
Egy eldobott cigaretta okozhatott füstöt a Liszt Ferenc-repülőtéren
A budapesti Liszt Ferenc-repülőtér 2A és a SkyCourt termináljai között kijelölt kültéri dohányzóhelynél keletkezett szombat délelőtt a füst.
2014.06.07 14:55MTIHardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója a történtek részleteit ismertetve az MTI-nek elmondta: a füstöt az okozta, hogy izzani kezdett a külső részen lévő, kijelölt dohányzóhelynél lévő falburkolat szigetelése, ez azonban csak akkor derült ki, amikor megbontották azt.
A problémát vélhetően egy eldobott cigaretta okozta, a pontos részletekre azonban csak a katasztrófavédelem szakhatósági vizsgálata adhat választ - tette hozzá.
Az igazgató tájékoztatása szerint a füstöt nem sokkal délelőtt fél tíz előtt észlelték a SkyCourt csomagosztályozójában, negyed tizenegykor azonban már vissza is vonták a riasztást, a problémát ugyanis megszüntették. A két időpont között a terminálokban lévőket a reptéren kívülre terelték, összesen tizenöt járat mintegy ezerötszáz utasát.
Az utasok visszalépésekor az átvizsgálásuk mintegy negyven percet vett igénybe - közölte Hardy Mihály, hozzátéve, a menetrend nagyjából háromnegyed 12-re állt helyre.
Hangsúlyozta: egyetlen utas sem maradt le gépről, az átszállókat vagy megvárták, vagy más járatokon biztosítottak számukra helyet.
A kijelölt dohányzóhelyet a reptér véglegesen megszüntette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:30 Élesen elítélte a Robert Fico elleni merényletet a felvidéki magyar párt
- 8:28 A román vezetők elítélték a szlovák kormányfő elleni merényletet
- 8:24 Óvadék ellenében megszüntetik az 'antifa-ügy' olasz vádlottjának letartóztatását
- 8:24 Lapértesülések szerint Fico még mindig élet-halál között lebeg
- 7:34 Holtan találtak egy fiatal nőt és egy gyermeket Kapuváron
- 7:27 Uniós vezetők és a NATO főtitkára is elítélte a Robert Fico szlovák kormányfő elleni lőfegyveres támadást
- 7:22 Borrell: a rafahi katonai művelet folytatása súlyos terhet róna az EU és Izrael kapcsolatára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06