Tomboló szélvihar

Éjfélig majdnem kétszázszor riasztották a tűzoltókat

A szerdán érkezett viharos szél miatt éjfélig majdnem kétszázszor riasztották a tűzoltókat, azóta is tucatjával érkeznek a segélyhívások szinte az egész országból.

2014.05.15 07:52MTI
Forrás: YouTube

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője elmondta: elsősorban a Dunántúlon voltak gondok, a legtöbb riasztást Somogy megyéből kapták.

Jellemzően a viharos erősségű szél miatt kidőlt fákhoz, leszakadt faágakhoz riasztották őket. A tűzoltókhoz mintegy 20 épületkárról érkezett bejelentés. Egy esetben a szél annyira megbontotta a tetőszerkezetet, hogy a ház lakhatatlanná vált.

Volt ahol fa dőlt az útra, másutt vasúti felsővezetéket rongáltak meg a leszakadó faágak. Öt megyében 12 településen volt átmenetileg áramszünet - tette hozzá. Az előrejelzés szerint az OKF továbbra is tömeges bejelentésekre készül.

Mint elmondta: a katasztrófavédelem műveletirányítási központjaiban tömeges riasztások esetén rangsorolják az eseteket: az életveszély, illetve közművet érintő káresetek elsőbbséget élveznek.

Hajdu Márton az árvízi helyzetről azt mondta: árvízi védekezés van a Rábánál. A 86-os utat homokzsákokkal védik. Emellett a Balaton déli partján is egyes partmenti településeket homokzsákokkal védenek.

Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője a Kossuth rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a sok eső miatt a Sajó és a Hernád mentén kell számítani a legkomolyabb árvízi védekezésre. Az árhullámot a hétvégére várják - tette hozzá.

A Sajó és a Hernád mentén egyelőre elsőfokú a készültség, fokozott figyelőszolgálattal és megelőző munkákkal készülnek a szakemberek. Önkéntesek munkájára várhatóan nem lesz szükség - mondta Siklós Gabriella. Az OVF honlapjának adatai szerint még a Rába felső szakaszán és a Murán elsőfokú az árvízvédelmi készültség.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökre az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a viharos szél, a jelentős mennyiségű csapadék, felhőszakadás, illetve heves zivatarok miatt.

A viharos szél miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megyében. Ezeken a területeken a legerősebb széllökések a 90 kilométer/órás erősséget is meghaladhatják.

Emellett a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és megyében valamint Budapesten van érvényben ugyancsak másodfokú figyelmeztetés. Ezeken a területen 24 óra alatt több mint 30 milliméternyi eső hullhat.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.