Kéttucatnyi álláakeresőt csaptak be
Ausztriai munka ígéretével csaltak ki milliókat
Ausztriai munka ígéretével összesen 2,5 millió forintot csalt ki kéttucatnyi csongrádi és környékbeli álláskeresőtől két férfi, akiket őrizetbe vett a rendőrség.
2014.03.12 10:25MTIA Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a nyomozás egy csongrádi férfi feljelentése alapján indult, aki arról számolt be, hogy egy ausztriai csomagolómunkát ajánló internetes hirdetésre jelentkezett. A sértett dolgozni akart, ezért befizette a költségekre és szállásra kért 108 ezer forintot.
A szerződés megkötésére Bugyi községbe kellett utaznia, ám ott rájött, hogy becsapták. A pénzt akkor már nem tudta visszahívni, az összeget addigra készpénzben felvették.
A rendőrség hétfőn fogta el a bűncselekménnyel gyanúsított 33 éves L. Attilát, majd másnap a 32 éves J. Vilmost. A nyomozás eddig 24 csongrádi és környékbeli sértettet derített fel. A két budapesti lakos mintegy 2,5 millió forint kárt okozott.
A rendőrség csalás vétségének megalapozott gyanúja miatt a két férfit őrizetbe vette, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06