Rendszeresen verte a két kiskorút
Vádemelési javaslat a gyermekeit terrorizáló apa ellen
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a középkorú férfival, aki a gyanú szerint rendszeresen verte és terrorizálta két kiskorú gyermekét Zala megyében.
2014.01.06 09:30Havariapress
A Nagykanizsai Rendőrkapitányságra még 2012 decemberében tett feljelentést egy zalai szociális intézmény vezetője, egy hahóti nő és zalaegerszegi férje ellen, mert azok nem működtek együtt a családgondozóval, veszélyeztetve ezzel két kiskorú gyermekük testi és lelki épségét.
Az eljárás során a rendőrök megállapították, hogy az apa állandó agresszív viselkedést tanúsít, feleségét és gyerekeit is rendszeresen veri, így valóban veszélyezteti a két gyerek fejlődését lelki, érzelmi és értelmi téren egyaránt.
Az anya ugyan többször is ígéretet tett a családsegítőknek, hogy szakít férjével és nem engedi őt a gyerekek közelébe, ám ennek nem tett eleget. Az apa a gyanúsítotti kihallgatásán azzal védekezett, hogy gyermekeit nevelési célzattal, fegyelmezési szándékkal bántalmazta.
Az ügy nyomozása a napokban lezárult, s a rendőrség vádemelést javasol az illetékes ügyészségnek az 58 éves férfival szemben, két rendbeli, kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:04 Többszáz kecskét és juhot vetettek be a bozóttüzek ellen - meglepő módszerrel védekeznek
- 20:59 Megszűnt az óbudai Fidesz frakciója - két képviselő is kilépett
- 18:58 Figyelmeztet a katasztrófavédelem: egy elhanyagolt klíma is tüzet okozhat a hőségben
- 16:55 Lemondott a legfőbb ügyész
- 14:46 Olasz gazdák szándékosan nem takarítják be a termés egy részét - meglepő oka van
- 12:41 Turisták sorát szivatják pótdíjjal a szentendrei HÉV-en - mindössze a jóindulat hiányzik
- 10:33 Hétméteres kútba zuhant egy macska - a tűzoltók mentették ki a rémült állatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


