Hortobágyi "aknamező"
Ezen a héten is több bombát és rakétát találtak a Hortobágyi Nemzeti Parkban
A Nemzeti Parkban az egykori bombázólőtéren folyó tűzszerészi munkálatok második hetében is több világháborús robbanótestet találtak.
2013.11.23 10:40MTIEzen a héten három százhúsz kilogrammos, egy száz kilogrammos, hat ötven kilogrammos, nyolc hetvenöt kilogrammos orosz bombát, valamint három SZ-5 típusú rakétát találtak a honvédség tűzszerészei. Ezek mind éles állapotúak voltak.
Mindezen felül további egy tonna, robbanóanyagot nem tartalmazó robbanótestet szedtek össze. Valamennyi eszközt a honvédség központi gyűjtőhelyére szállítják és később semmisítik meg.
A tűzszerészek a jövő hétfőn is folytatják a helyszínen a munkát. A Hortobágyi Nemzeti Park tűzszerészi mentesítése addig tart, amíg az időjárási viszonyok engedik.
A park területén múlt kedden kezdődtek meg a tűzszerészi munkálatok. A két ütemben megvalósuló fejlesztés csaknem kétmilliárd forintból, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Szilágyi Gábor, a HNP igazgatója kedden, a projektindító rendezvényen elmondta: a Nádudvar, Nagyiván, Kunmadaras, Karcag és Hortobágy közelében található egykori bombázólőtér területe máig magán viseli a több évtizedes katonai tevékenység nyomait. A HNP feladata a tájsebekkel tarkított terület helyreállítása, a bombalőtér használatából maradt hulladékok összegyűjtése és elszállítása, valamint a terület teljes tűzszerészeti mentesítése - részletezte Szilágyi Gábor.
A honvédség tűzszerészei már az első héten is több mint húsz bombát és nagyjából egytonnányi lőszerhüvelyt, illetve robbanótestet találtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06