Ozora
Nem szólt a zene a presszóban - nekiesett a kocsmárosnak
Egy ozorai presszóban a vendéglátóhely tulajdonosára támadt egy vendég. A bűnügyben lezárult a nyomozás.
2013.10.27 07:41ma.huNem szolgáltatott neki zenét egy korábbi alkalommal - ezt kérte számon egy férfi egy ozorai presszóban a tulajdonostól. A vendég meg is ütötte a kocsmárost, akinek eltörött az orrcsontja. Az ott tartózkodók közül a tulajdonosnak, illetve a támadónak is segítségére siettek, verekedés alakult ki. Előkerült egy piszkavas is, de azzal csak huzakodtak, a fém tárggyal nem ütöttek meg senkit.
A tulajdonos felesége hívta ki a rendőröket, akik két percen belül a helyszínen voltak és szétválasztották a verekedőket.
Az eset még 2012. április 28-án, az esti órákban történt. Az ügyben a Simontornyai Rendőrőrs indított nyomozást. A támadót, egy 35 éves tamási férfit garázdaság vétsége, valamint súlyos testi sértés bűntette, egy 34 éves ozorai férfit garázdaság vétsége, egy 26 éves ozorai fiatalembert súlyos testi sértés bűntett elkövetésének kísérlete megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A nyomozás nemrég zárult le. A Tamási Rendőrkapitányság a nyomozati iratokat 2013. október 21-én küldte meg vádemelési javaslattal a Tamási Járási Ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06