Halálra verték haragosukat
Enyhítették az emberölés miatt elítélt család büntetését
Egy kivétellel enyhítette a Pécsi Ítélőtábla kedden jogerősen annak az öt, egymással rokoni kapcsolatban álló embernek a büntetését, akiket első fokon egyenként tíz évnél hosszabb időtartamú szabadságvesztéssel sújtottak, amiért halálra verték haragosukat 2011-ben a Zala megyei Bánokszentgyörgyön.
2013.10.22 13:55MTIA különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés elsőrendű vádlottja egy akkor még általános iskolás, 17 éves fiú, aki az év november 3-án apjával és két náluk lakó rokonával együtt, az anyja hangos biztatására a nyílt utcán bántalmazta a 48 éves sértettet, miután az kérdőre vonta őket, miért lopták el a biciklijét.
Az áldozat megpróbált elmenekülni, de csak egy közeli földút hídjáig jutott, ott belehalt az őt ért ütésekbe, rúgásokba. Az igazságügyi orvos szakértő ötvenhat külsérelmi nyomot talált a férfi felsőtestén, mellkasán és koponyáján, azok közül több mint húsz olyan volt, ami arc- és koponyacsonttöréshez vezetett.
A táblabíróság Makai Lajos vezette tanácsa kedden megalapozottnak találta az ügyben korábban eljáró Zalaegerszegi Törvényszék határozatát, és a család tagjait társtettesként, illetve bűnsegédként, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt marasztalta el.
Az ítélőtábla a többszörös visszaeső harmadrendű vádlott 18 év fegyházbüntetését helybenhagyta, ugyanakkor három elkövetőnek a bűncselekményben való részvételét kisebb súlyúnak értékelte, ezért a másodrendű vádlott büntetését 15-ről 12 év, a negyedrendűét 14-ről 12 év, az ötödrendűét 15-ről 11 év fegyházra mérsékelte.
Mivel az új Btk. a 12 év fiatalkorúak börtönére ítélt első-, valamint a másod-, a negyed- és az ötödrendű vádlottra nézve kedvezőbb az elkövetéskor érvényben lévőnél, a táblabíróság a jelenleg hatályos rendelkezéseket alkalmazva lehetővé tette, hogy ők a büntetésük kétharmadának a letöltését követően feltételesen szabadlábra kerüljenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06