Csalásokra, visszaélésekre szakosodtak
Elfogták egy nemzetközi bűnbanda két tagját Budapesten
Elfogták egy internetes csalásokra, valamint bankkártyás visszaélésekre szakosodott nemzetközi bűnszervezet két tagját, két román állampolgárt a magyar és az osztrák rendőrök Budapesten.
2013.08.09 15:45MTIA gyanú szerint a bűnszervezet tagjai hamis iratokkal nyitottak bankszámlákat különböző országokban, ezeket részben internetes aukciós csalásokra, részben pénzmosásra használták.
A nyomozók szerint a bűnszervezet bankkártyaadatok megszerzésével is foglalkozott, amelyek felhasználásával úgynevezett klónkártyákat hoztak létre, azokkal pedig jogosulatlan bankkártyás vásárlásokat végeztek.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai házkutatást tartottak a bűnszervezet irányításával gyanúsított egyik román állampolgár budapesti tartózkodási helyén, ahol számítástechnikai és kommunikációs eszközök mellett bankkártya-hamisításhoz szükséges technikai eszközöket és nyersanyagokat is lefoglaltak.
Az osztrák rendőrség által kezdeményezett nemzetközi jogsegélykérelem teljesítésének keretében az NNI pénz- és bankkártya-hamisítás elleni osztályának munkatársai - osztrák rendőrökkel közösen - még kedden fogták el a két gyanúsítottat.
Az európai elfogatóparancs alapján körözött két román állampolgárt előállításukat követően őrizetbe vették, velük szemben a további eljárást az osztrák rendőrség folytatja le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06