Kiderült, hogy sportlövő

TEK-főigazgató: hozzáértőn kezelte fegyverét a túszejtő

Hozzáértő módon kezelte fegyverét az a férfi, aki csütörtökön reggel fegyverrel túszul ejtette feleségét Szigetszentmiklóson. Kiderült, hogy a férfi sportlövő.

2013.07.25 11:04MTI
Hajdu János, TEK-főigazgató (Fotó: MTI)

Az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának információi szerint egy 30 év körüli férfi ejtette túszul feleségét, akivel három éve külön élnek, és a napokban mondták volna ki a válást. 

Csütörtök reggel azonban a férfi fegyverrel kényszerítve beültette autójába a nőt, majd több helyszínt követően Szigetszentmiklós határában, a Csepeli út egyik bekötő útján álltak meg. Itt a nő menekülni próbált. A férfi ekkor 6-8 lövést adott le, de a nőt nem találta el. A segítségére érkező férfi keze azonban megsérült. 

A TEK akcióját a helyszínen személyesen irányító Hajdu János elmondta, kiérkezésükig a helyi rendőrök tartották a kapcsolatot a túszejtővel. Ezt követően a TEK túszejtéssel foglalkozó szakemberének sikerült elérnie, hogy a férfi eltegye fegyverét és eltávolodjon a nőtől. Amikor a túszejtő autója felé tartott, a TEK munkatársai egy úgynevezett nem halálos fegyverrel ártalmatlanították a férfit. Hajdu János azt mondta: a túszejtő és felesége is csak kisebb hámsérüléseket szenvedett. 

A helyszínen mintegy fél tucat rendőrautó van. A helyszínelés fél tizenegykor is zajlott. Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr–főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a túszejtő egy 35 éves csepeli férfi, a felesége 33 éves, a nő segítségére érkező férfi 28 éves halászteleki lakos. 

A Csepeli út környékén történt lövöldözés körülményei egyelőre tisztázatlanok, csupán annyit tudni, hogy a támadó többször meglőtte a felesége társaságában lévő férfit, aki megsérült, ezért a mentők kórházba vitték. A gyanúsítottat kihallgatása folyamatban van. Megkezdődött a tanúk felkutatása és meghallgatása, illetve a helyszíni szemle is – tette hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.