Intézkedő rendőrre támadt
A templomban fogták el a rablót - talán gyónni ment?
Egy soproni templomból állították elő a járőrök azt a román férfit, aki 2013. június 26-án délben lopott meg egy helyi asszonyt.
2013.06.29 08:57ma.huA soproni Szent Domonkos Templomban a déli szentmise befejeztével vette észre a 71 éves nyugdíjas, hogy mellette lévő táskájából eltűnt tizenegyezer forintja. Az asszony a sekrestyés segítségét kérte a bankók előkerítésében. A férfi kérdőre vonta a templomban tartózkodó 21 éves fiatalt, aki tagadta a bűncselekmény elkövetetését.
A kiérkező járőrök, ruházatának átvizsgálására a sekrestyébe kísérték a tolvajt, aki az intézkedésnek ellenállva megütötte, majd megrúgta a vele szemben jogszerűen intézkedő rendőrt. A férfi zsebéből az eltulajdonított készpénz is előkerült.
R. Zoltán ellen a Soproni Rendőrkapitányság zsebtolvajlás útján elkövetett lopás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást és feljelentés tett hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Győri Nyomozó Ügyészségen - tájékoztatta a ma.hu-t Kálmán Gabriella, a Győr megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06