Pirománia
Megtört az új-kishomoki gyújtogató - KÉPPEL!
Elrendelte a bíróság az előzetes letartóztatását annak a 31 esztendős férfinak, aki az elmúlt hónapokban több lakatlan épületet is felgyújtott Hódmezővásárhely Új-Kishomok nevű településrészén.
2013.06.01 09:21ma.huA Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti Szabolcs elmondta, a hódmezővásárhelyi nyomozók kezdettől sejtették, hogy szándékos gyújtogatás áll az elmúlt másfél évben történt tüzek hátterében, de csak kevés értékelhető nyom maradt a helyszíneken, ami megnehezítette a bizonyítást.
Legutóbb hétfő éjjel a Fári utcában kapott lángra egy lakatlan ingatlan tetőszerkezete. A nyomozókat az ott talált nyomok vezették el H. Péterhez, ugyanahhoz a 31 éves férfihoz, aki ellen a rendőrség már korábban vádemelést javasolt egy ugyanilyen ügy miatt - közölte a százados.
H. Péter gyanúsítottkénti kihallgatásán az elé tárt bizonyítékokat látva megtört, és beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, az ügyészség pedig a bűnismétlés veszélyére tekintettel kezdeményezte előzetes letartóztatását. A bíróság egy hónapra el is rendelte a kényszerintézkedést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06