Iskolai fertőzés

Súlyos fertőző betegség, szamárköhögés Pilisszentlászlón

A súlyos fertőző betegség az 1954-ben bevezetett kötelező védőoltással megelőzhető, ám bizonyos körökben "divat" lett azt nem beadatni a gyerekeknek.

2013.05.10 21:56MTI

Súlyos fertőző betegséget, szamárköhögést észleltek egy pilisszentlászlói iskolában, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megerősítette a járvány tényét - közölte a FN24 péntek este. A portál tájékoztatása szerint Homor Zsuzsanna fővárosi és Pest megyei tiszti főorvos kérdéseikre válaszolva azt írta: a pilisszentlászlói Waldorf-iskola két tanítójának laboratóriumi vizsgálattal megerősített szamárköhögés-megbetegedéséről van tudomásuk.

Még két tanárnőnél és egy tanulónál feltételezhető a megbetegedés, ennek megerősítésére a vizsgálatok jelenleg folyamatban vannak - tette hozzá. A tiszti főorvos a hírportálnak adott válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definíciója szerint kettő vagy több, egymással összefüggő eset nevezendő járványnak. A FN24 kiemelte, hogy a súlyos fertőző betegség az 1954-ben bevezetett kötelező védőoltással megelőzhető, ám bizonyos körökben "divat" lett azt nem beadatni a gyerekeknek.

A cikk szerint a Kékvölgy Iskola igazgatója a hírportálnak nem ismerte el a megbetegedéseket, ugyanakkor egy május 3-i, a szülőknek kiküldött leveléből kiderül, hogy már akkor kimutatták az intézményben a szamárköhögés kórokozóját, és az ÁNTSZ szakemberei felkeresték az iskolát. A betegség cseppfertőzéssel terjed. Ha egy beteg ráköhög egy egészségesre, akkor 80-100 százalékos valószínűséggel már meg is fertőzte. A lappangási idő általában 7-14 nap, de lehet akár 21 nap is. A lappangási idő végétől kezdve a beteg fertőzőképes - írta a FN24.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.