Megkéselte élettársát
Szerelemféltésből veszekedés - előkerült a kés is
Állampolgárok telefonáltak be 2013. április 13-án este a rendőrségre azzal, hogy Szabadbattyánban, a Kula téren egy megszurkált nőhöz kérnek segítséget.
2013.04.14 09:20ma.huAmikor a mentők és a járőrök a helyszínre siettek, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére betelefonált a hölgy élettársa, és elmondta, veszekedést követően ő késelte meg barátnőjét.
Mint később megállapítást nyert, egy 10 cm pengehosszúságú kés volt az, amivel többször megszúrta élettársát, aki ennek során könnyen sérült. A nőt mentők szállították kórházba.
A férfit a rendőrök lakásán elfogták. A 29 éves szabadbattyáni J. Jánost előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
Kiderült, az élettársak között szerelemféltés miatt alakult ki veszekedés, ami szurkálásig fajult.
A nyomozók a kést lefoglalták, J. Jánost bűnügyi őrizetbe vették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
- 9:32 Negyvenegy határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén
- 8:17 Űrturistákkal a fedélzetén Texasból ismét elindult a Blue Origin űrkapszula
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06