A 19 éves birkózón szervsérüléseket is találtak
Kórház: a szigethalmi verekedés egyik sérültje még az intenzív osztályon van
A szilveszter éjjeli szigethalmi verekedés helyszínéről a fővárosi Merényi Gusztáv Kórházba szállított sérültek egyike már jobban van, míg a másikat még mindig az intenzív osztályon kezelik életveszélyes sérülés miatt.
2013.01.03 16:19MTIAz Egyesített Szent István és Szent László Kórház (amelyhez a Merényi kórház is tartozik) főigazgatójának küldött írásos érdeklődésre válaszul Müller Péter orvos igazgató továbbította az MTI-nek Juhász Imre traumatológus ügyeletvezető főorvos összefoglalóját. E szerint január elsején kora reggel mentő szállította be hozzájuk a két, "inzultus során" megsérült beteget. Mindkettőjük tudata tiszta volt a felvételkor, mindketten beszámoltak a történtekről.
Az ügyeletvezető főorvos azt írta: a 17 éves sérült (az ökölvívó) testén számos, a fejet, a mellkast és a végtagokat érintő "szúrt sebzéseket" találtak, ezek izomsérüléseket okoztak, a testüregbe nem hatoltak be. A beteg sérüléseit műtőben látták el, a sérült jelenleg jó általános állapotban van, láztalan, sérülése nyolc napon túl gyógyuló. A 19 éves sérült - a birkózó - hasfalán áthatolt a szúrás, emiatt "hasi feltárás történt", és a hasüregben szervsérüléseket is találtak. A sérült jelenleg az intenzív osztályon van, állapota kielégítő. Sérülése súlyos, életveszélyes.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a két férfi (mint utóbb kiderült, az MTK két sportolója) szilveszter éjjelén egy szigethalmi szórakozóhelyen kitört verekedés során szenvedett szúrt sérüléseket. Az egyik támadót, a 17 éves J. János helyi lakost már január elsején gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, ellene emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás. A fiatalt csütörtökön a Budakörnyéki Járásbíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06