Az alvilágról és a korrupt főnökökről

Az Aranykéz utcában tört ketté a karrierje - egy exrendőr meglepő vallomása

Teplán Tibor tudta, kik követték el tíz évvel ezelőtt az Aranykéz utcai robbantást, de főnökei hátba támadták, bíróság elé állították, és a bíróság hat év után hiába helyezte vissza rendőrségi állományba, inkább a nyugdíjat választotta.

2008.06.04 09:39ZONA

Zsaruk voltak, belül ma is azok. Mégis máshol keresik a kenyerüket. Elhagyták a rendőrséget. A portrésorozat ezen része Teplán Tiborról szól, aki tudta, kik követték el tíz évvel ezelőtt az Aranykéz utcai robbantást, de a főnökei hátba támadták, bíróság elé állították, és a bíróság hat év után hiába helyezte vissza rendőrségi állományba, inkább a nyugdíjat választotta.

A sötét fellegek anélkül gyülekeztek Teplán Tibor feje felett, hogy tudna róla. Előtte azért még tábornokot „csinál” Bökönyi Istvánból, a különleges szolgálat vezetőjéből. Rossz címre küldi a fekete ruhásokat, erre Bökönyi lemond, majd később a büntetés-végrehajtás parancsnokaként tábornokká léptetik elő.

Az év július 2-án az Aranykéz utcában négy civil áldozatot követelő pokolgépes merényletben meggyilkolják Boros Tamást. Aztán bő egy év múlva egy arab vállalkozó gépkocsija alatt kézigránát robban a fővárosi Nagy Lajos király útján. Teplán nem sokkal korábban a helyszín közelében jár, két nap múlva már a rácsok mögött találja magát mint a merénylet felbujtója, és kilencven nap előzetes letartóztatás után kerül csak szabadlábra. Hat év pokol után a bíróság felmenti.

Hogy mi köze az Aranykéz utcának az 1999. október 16-án végrehajtott kézigránátos robbantáshoz, Teplán Tibor meghurcoltatásához és ahhoz, hogy ma már civil, nos, ez az egykori zsaru történetének a lényege. – A két napot látszólag csak a robbantások ténye köt össze, mégis megváltoztatták az életét. Mit megváltoztatták, a földbe döngölték.
A teljes cikk ide kattintva olvasható!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.