A segélyt vették el másoktól

Uzsorás családot fogtak el Nógrádban

Uzsorabűncselekmény miatt vették őrizetbe egy Nógrád megyei család négy tagját.

2012.11.06 13:12MTI

A kállói házaspár és két gyermekük a segélyt és a családi pótlékot vették el adósaiktól - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese kedden az MTI-vel. Horváth Zsófia elmondta: a sértettek az egyik gyanúsított vegyesboltjában halmozták fel tartozásaikat úgy, hogy hitelre vásároltak, aránytalanul magas kamattal. 

Az uzsorás család tagjai a kállói pénzkifizető helyeken várták adósaikat, és tartozásuk fejében elvették tőlük segélyüket, családi pótlékukat, illetve azoktól, akik bankszámlára kapták a pénzt, elvették a kártyát, és leemelték az összeget. Az 58 éves apát, 55 éves feleségét, valamint két gyermeküket, egy 35 férfit és egy 37 éves nőt hétfőn fogták el a rendőrök, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A négy ember ellen bűnszövetségben elkövetett uzsorabűncselekmény miatt indítottak büntetőeljárást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.