Egy őrnagyot is kihallgattak

2006. őszi rendőri fellépés - Egy alezredes a gyanúsított

Tizennégyre emelkedett a 2006. őszi rendőri fellépés miatt meggyanúsított egyenruhások száma, miután tegnap egy nyugalmazott alezredest vont eljárás alá a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztálya elöljárói intézkedés elmulasztása bűntett miatt.

2012.10.17 08:04HavariaPress

Balogh Zoltán főügyészségi szóvivő ismertetése szerint hétfőn egy őrnagyot hallgatott ki a hatóság ugyanezen bűncselekmény gyanújával. Mellettük a közelmúltban egy tábornokot is meggyanúsítottak. Ugyanakkor Balogh Zoltán a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el, kik ezek a rendőri vezetők, és monogramjukat sem közölte. Ám a köztévé Híradója úgy értesült, hogy az egyik gyanúsított Dobozi József, a volt Rendészeti Biztonsági Szolgálat parancsnoka.

-Nagy Tamás jobbikos képviselő a Magyar Nemzetnek kijelentette: a gyanúsítottak monogramos nevét el kellene árulnia az ügyészségnek, ez nem sérti a nyomozás érdekeit, hisz a hatóság korábban Bene László és Gergényi Péter meggyanúsításáról is beszámolt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.