Szegedi Ítélőtábla

400 milliós kárt okozott az OTP-nek - másodfokon fölmentették

A Szegedi Ítélőtábla bűncselekmény hiánya miatt szerdán felmentette azt az 50 éves kisteleki férfit, akit első fokon csalás és magánokirat-hamisítás miatt 8 év börtönre ítélt a Szegedi Törvényszék.

2012.09.26 13:12HavariaPress

A vádirat szerint a 2003-ban alapított zöldség és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó szövetkezet képviseletére a vádlott, K. Sándor volt jogosult 2010. június 21-ig, mint az igazgatóság elnöke.

A KISTÉR TÉSZ és a kisteleki önkormányzat 2006 februárjában együttműködési megállapodást kötött, melynek értelmében a város bérbe vett a szövetkezettől egy 4469 négyzetméter alapterületű ingatlant, egyben kötelezettséget vállalt, hogy pályázati pénzek igénybevételével önkormányzati beruházást valósít meg. Felépíti a Kisteleki Agrár Gyakorlati Oktatási és Logisztikai Csarnokot, melynek üzemeltetését a szövetkezet részére átadja. A csarnok építésével párhuzamosan a szövetkezet ugyanott hűtőcsarnokot akart építeni, szintén pályázati pénzből. A pályázaton megszerzett összeg utólagos finanszírozású volt, így azért, hogy a szövetkezet pénzhez jusson, kénytelen volt hitelt igényelni az MKB Nyrt.-től. Ebből a pénzből futotta a beruházás előfinanszírozására, valamint az ÁFA megelőlegezésére. A szövetkezet 2007 után veszteséges lett, folyamatosan likviditási gondokkal küszködött. Miután megkapták a pályázaton elnyert pénzt, azt nem a hitel törlesztésére fordították, hanem forgóeszközként kezelték. Miután erről az MKB Banknál tudomást szereztek, felszólították a szövetkezetet, hogy egy összegben fizessék vissza a tartozást. A KISTÉR TÉSZ miután szorult helyzetbe került, az OTP-hez fordult segítségért. A hitelkérelemnél azonban valótlan adatokat tüntettek fel, ám ennél nagyobb bűnt is elkövetek azzal, hogy kéthavi törlesztés után nem rendezték adósságukat, így 400 millió forint kárt okoztak az OTP-nek. Ebből az összegből csupán 40 millió forint térült meg.

Többek között ez olvasható a vádiratban és az első fokon meghozott ítéletben is. Ezzel szemben a Szegedi Ítélőtábla szerdán arra az álláspontra helyezkedett, hogy semmilyen adat nem merült fel, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a vádlott csalni akart volna, ezért felmentették a vádlottat. Az ügyész bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen ezért az eljárás a Kúrián folytatódik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.